Fonal kisokos
Fonal kisokosunkkal segítséget szeretnénk adni a fonalak kiválasztásához. Sorra vesszük a fonalak tulajdonságait és a választás szempontjait.
A fonal vastagsága
Az elkészült alkotásunk szempontjából kulcsfontosságú a fonal vastagsága és a hozzá választott tű mérete. A fonalvastagság elég szubjektív kategória, ha a minta csak annyit közöl velünk “vastag” fonallal dolgozzunk, bajban leszünk, vajon mennyire vastag fonalra gondolhatott a tervező?
Sajnos a fonalgyártók sem mindig sietnek a segítségünkre, hiszen márkánként változó, hogy ki mit hív például “chunky” azaz “vastag” fonalnak, de még a “lace” is széles határokon belül értelmezett kifejezés. Léteznek az angol nyelverületen nagyjából szabványos elnevezések, pl. a “double knitting” fonalak általában a 4 – 4,5 mm-es tűvel köthető “közepesen” vastagok, azonban például ennek egységes magyar fordítása nem létezik, sőt legtöbbször félrefordítják a kifejezést (pl “duplaszálas” fonal…).
A fonalas szakma nemzetközi szervezetei megelégelték a káoszt és összefogtak, létrehoztak egy egységes rendszert, amelyben kategorizálták a fonalakat vastagság szerint. Az alábbi táblázatban az amerikai Craft Yarn Council által létrehozott fonal szabványok láthatóak. A fonalak vastagságát 0-6-ig számmal jelölik, egy kis gombolyagot ábrázoló szimbólumon.
|
Fonalvastagság
|
|||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
Elterjedt megnevezések
|
Csipke, Lace, Fingering 10-es horgolócérna |
Zoknifonal, Sock, Fingering, Baby |
Sport, Baby |
Középvastag, DK, Light Worsted |
Vastag, Worsted, Afghan, Aran |
Chunky, Craft, Rug |
Bulky, Roving |
|
Kötéspróba sima kötéssel
10 cm-en*
|
33–40 szem* | 27–32 szem | 23–26 szem | 21–24 szem | 16–20 szem | 12–15 szem | 6–11 szem |
|
Ajánlott kötőtű méret
|
1.5 – 2.25 mm* | 2.25 – 3.25 mm | 3.25 – 3.75 mm | 3.75 – 4.5 mm | 4.5 – 5.5 mm | 5.5 – 8 mm | 8 mm vagy nagyobb |
|
Horgoláspróba 10 cm-en rövid pálcákkal
|
32–42 egyráhajtásos pálca* |
21–32 szem | 16–20 szem | 12–17 szem | 11–14 szem | 8–11 szem | 5–9 szem |
|
Ajánlott horgolótű méret
|
Csipkehorgolótű 1.4 – 1.6 mm* |
2.25 – 3.5 mm | 3.5 – 4.5 mm | 4.5 – 5.5 mm | 5.5 – 6.5 mm | 6.5 – 9 mm | 9 mm vagy nagyobb |
* Csipkekötésnél és horgolásnál általában nagyobb tűvel dolgozunk a szellős minta létrehozásához, ezért mindig a mintában megadott tűméret és kötés/horgoláspróba a mérvadó!
Forrás: Craft Yarn Council of America www.YarnStandards.com
Hogyan helyettesíthetjük a mintában megadott fonalat egy másikkal?
A szabványok táblázata nem fonal-helyettesítési táblázat. Habár egy kategórián belül jó eséllyel helyettesíthetik egymást az egyes fonalak, ennek megállapításához elengedhetetlen a próbakötés elkészítése és ellenőrzése.
Próbakötés: a kötésminta (horgolásminta) elején a tervezők megadják, hogy a “gauge” azaz a próbakötés szorossága mennyi. Ez azt jelenti, hogy egy 10 x 10 cm méretű négyzet amelyet a megadott mintával (általában sima kötéssel) és tűmérettel kötünk hány sor és hány szem méretű. Csak akkor lehetünk biztosak a mintának megfelelő eredmény elérésében ha a próbakötés a megadott méretűre sikerül, ehhez változtathatjuk a használt tű méretet vagy a használt fonal vastagságát.
A fonal “méretei”: súlya és hossza
Míg a vastagság szubjektív kategória, a fonal két paramétere, a súlya és a hossza pontosan leírható, és mindig szerepel is a fonalcimkén. Nemzetközi szabvány, hogy a fonalak 50 vagy 100 g-os gombolyagokban illetve motringokban kaphatóak, ettől egyes gyártók, manufaktúrák, elsősorban a kisszériás kézzel font, vagy kézzel festett fonalak készítői térnek el. A fonal hosszát az adott kiszerelésre értve szintén megtaláljuk a cimkén.
Egyes minták csak a kívánt súlyt adják meg (pl. 20 dkg vastag gyapjúfonal), máskor csak a kívánt hossz szerepel (pl 800 m csipkefonal), ezzel az adattal többet tudunk kezdeni.
Ha a minta konkrét fonalat nevez meg, és megjelöli annak hosszát is (pl 180m/50g) abból már könnyen következtethetünk arra, melyik számunkra is elérhető fonalllal tudnánk helyettesíteni: olyat kell keresnünk ami a megadott hossz-súly arányhoz hasonló paraméterekkel rendelkezik. Kis eltéréseket korrigálhatunk a tűméret változtatásával, a próbakötésen kísérletezhetünk ezzel. Például ha a minta 100m/50g gyapjúfonalra íródott, de mi 130m/50g-os fonallal dolgozunk, válasszunk 0,5mm-el nagyobb tűt és azzal készítsünk próbakötést.
A fonal kiszerelése: gombolyag, motring
A fonalak kétféle kiszerelésben kaphatóak: gombolyagban (helyes kis gombócok), vagy motringban (a fonal gyűrű alakban van feltekerve majd önmagába fonva összetekerve).
A motringban kiszerelt fonalat használat előtt fel kell gombolyítani! Ehhez szükség van valamire vagy valakire ami vagy aki tartja a motringot és egyenletesen engedi róla a fonalat, és a két kezünkre vagy egy szerkezetre, amellyel gombolyítjuk a fonalat. Erről bővebben hamarosan….
(folyt. köv.)


