1001fonal Blog

Kategória: ‘Kötőtű’

Kedves Jézuska, Télapó és egyéb ajándékozással megbízott személyek, intézmények!

Wednesday, November 16th, 2011

Mint azt bizonyára már észrevetted nagyon szeretek kötni és/vagy horgolni. Én is tudom, hogy Téged ez néha zavar. Kerülgetni kell a lakásban a felhalmozott fonalaimat, néha tartani a motringot, amit feltekerek. Igen, tudom, hogy idegesítő, amikor magamban számolom a bonyolult csipkemintát és hisztériás rohamot kapok, amikor válaszolnom kell egy kérdésre közben. Azt is pontosan tudom, hogy mennyit morogsz, amikor későn megyek aludni, mert még be kell fejeznem egy-két sálat, sapkát, egyebet.

Viszont a múltkor is, megdicsérted, hogy milyen szép kardigánt horgoltam Panninak és azt is láttam ám, hogy minden másnap az én általam kötött mellényben mész dolgozni. Tudod én élvezem ezt a tevékenységet, és nagy örömet szerez, amikor látom, hogy értékelik az alkotásaimat.

Szeretném neked megkönnyíteni a karácsonyi (és persze születésnapokhoz, névnapokhoz és hasonlókhoz kapcsolódó) ajándékozást. Arra gondoltam, hogy szépen leírom, mire vágyom pontosan. Neked csak annyi dolgod, hogy ellátogatsz az 1001fonal webshopjába, bejelölöd, hogy mit kérsz és várod a futárszolgálatot vagy elmész a csomagért személyesen.

1goliatcsomagŐk már jó előre gondoltak azokra, akik nehezen választanak, így ajándékcsomagokat is összeállítottak. Ezen a linken (http://www.1001fonal.hu/bolt/42-csomagok) mindenféle árban és összetételben találsz csomagokat: könyveket, fonalakat, hozzá való kötőtűkkel meg horgolótűkkel együtt. Én személy szerint legjobban a ________________________ elnevezésűnek örülnék.


addi-click-lacePersze akkor is kiugranék a bőrömből, ha egy kötőtű készletet találnék a fa alatt, cserélhető damilokkal és mindenféle méretű kötőtű végekkel. Itt lehet megnézni a választékot: http://www.1001fonal.hu/bolt/26-varialhato-kott-szettekou. Csak megsúgom, hogy ezzel nagyon-nagyon hosszú távra megoldódna a kötőtű vásárlásom, évekig nem vennék újabbakat, kivéve, ha még egy-két kiegészítő damilra lenne szükségem. Háromféle Addi Click tűkészlet is van, ezek közül nekem legjobban a _______________________ tetszik.

knittedgiftsHa úgy gondolod, hogy még mindig a könyv a legjobb és legszebb ajándék, akkor légy szíves nézz szét az 1001fonal könyvkínálatában, ezen a linken: http://www.1001fonal.hu/bolt/7-konyvek-magazinok-mintak . Hihetetlen a választék, horgolás és kötés témakörben is nagyon-nagyon sok szépség közül lehet választani. Még nekem is nehéz kiválasztani a kedvencemet, ezért két ötletet is adok. Gyönyörűséges darabokat készítenék ennek: _____________________________ és ennek: _______________________ a könyvnek a mintái alapján. Viszont ezt a könyvet: _____________________ semmiképpen se vedd meg nekem, mert már megvan itthon!

manos-silk-blendÉs persze ott vannak még a fonalak is. Egyik gyönyörűségesebb, mint a másik. Ezek közül aztán tényleg nem könnyű választani. Persze itt is vannak titkos kedvenceim. Például nagyon szeretnék dolgozni a _________________________ fajta fonallal, különösen a  _____________ kód alatt futó színe a kedvencem. De azt sem bánnám, ha egy csomagot találnék a fa alatt _____________________ fajta fonalból, annak is a _________________ színéből. Tudod, a kedvenc sálam is ebből __________________ a fonalból készült.

Ha úgy döntesz, hogy fonalat veszel nekem, akkor kérlek vedd figyelembe, hogy a vékony fonalakból készülő csipkekendőkhöz 100-200 grammra, a vastagabb sálakhoz 200 grammra, míg a pulcsikhoz minimum 400-500 grammra van szükségem.

Ha a fentiek közül egyik hasznosságáról sem sikerült téged meggyőznöm, akkor pillants rá erre a kategóriára, ahol a kézimunka táskákat, tárolókat lehet megvásárolni http://www.1001fonal.hu/bolt/43-kezimunka-taskak-es-tutarto-tokok. Azt hiszem te is belátod annak a fontosságát, hogy ne heverjenek szanaszét a lakásban a tűim, vagy az éppen folyamatban lévő kötéseim. Ezeket a darabokat kifejezetten nekünk, kézimunkázóknak fejlesztették ki.

Egyébként az 1001fonalnál szívesen segítenek neked választani, írj nekik bátran e-mailt az info@1001fonal.hu címre. Ha megmondod nekik, hogy kinek szánod az ajándékot, ők megnézik, hogy rendeltem-e már náluk és az alapján még azt is meg tudják jósolni, hogy mire vágyom igazán!

De ha semmiképpen sem tudsz dönteni, akkor még mindig ott az ajándékutalvány lehetősége, mint végső menekülőút. Az is megrendelhető a neten keresztül: http://www.1001fonal.hu/bolt/8-ajandekutalvany

Bármilyen ajándékot is választasz nekem, én mindegyiknek ugyanúgy fogok örülni! Előre is köszönöm szépen!

Az Addi Click csipkekötő szett vándorútja

Monday, August 22nd, 2011

Tavasszal útjára indítottunk egy Addi Click Lace csipkekötő szettet, amely variálható tűvégeket és különböző hosszúságú damilokat tartalmaz.

Sokan kíváncsiak erre a hasznos és izgalmas termékre, de kipróbálás nélkül talán nem merik megrendelni. Reméljük, hogy a népszerű bloggerek megjegyzései, tapasztalatai segítenek a döntésben. Sőt, akár csatlakozni is lehet a kipróbálók csapatához.

 

Elsőként Erika – a gyönyörű csipkéiről ismert Ercsu - próbálta ki a készletet. Erika részletes beszámolót írt az eddigi tapasztalatairól, amelyben sorra vette, hogy milyen régi élményei voltak a fém kötőtűkről, mint gondol a fa alapanyagú, illetve bambusz tűkről.

A nála állomásozó szettről így írt: “Az Addi vándorkötőtű szett volt az első fém tű, ami mostanában a kezemben volt. Megcáfolta a korábbi véleményemet: nem nehéz és nem is csattog. A fonal pont annyira siklik rajta, amennyire kell. A szerelése nagyon egyszerű, és nem kell hozzá  “szerszám”.  A tűhegy tökéletes.
Kevésbé laza sodrású bambuszt kötöttem vele, de ez is akadt az illesztésnél. Visszatettem a kötést fa tűre, de a fémhez képest szinte tapadtak a fára a szemek. Gyorsan beszereztem fix Addi tűt,  amivel már szinte élmény volt a bambusz kötése is. A hegye nem szaladt be a sok apró szál közé, nagyon gyorsan tudtam vele kötni. A damilja valami elképesztő: puha, rugalmas, de valahogy mégis merev pont annyira, amennyire kell.Többször rácsodálkoztam, hogy szinte kitartja a viszonylag súlyos kötést is, és nincs szemtorlódás.
Amikor már csak kevés szemmel dolgoztam, visszatértem a cserélhető változathoz, és nagyon-nagyon jól jöttek a legrövidebb damilok, amikor már csak 20-25 szem maradt, illetve amikor 7 szemen dolgoztam vagy 70 soron keresztül.”

 

Patrícia, aki a kézműves mozaik blogot írja a először egy fontos kérdést tett fel: “Ha valaki családi angyal meglepne egy készlettel, akkor mit csinálnék a többivel? Ti sem dobnátok ki a tűiteket, nem? Tehát két csomagot kéne tárolnom…:)”

 Majd folytatja a készlet elemzésével: “Ami elsőre lenyűgöző, az a kompakt forma. Egy színházi borítéktáska méretű tok, s ezzel megoldva a kötőtűid tárolása.

Mesésen könnyű, mintha nem is kéne semmit tartani. Most bőven van összehasonlítási alapom, mert türelmetlenségemben elkezdtem egyenes tűn, de leszakadt a kezem, mire kinőtte. Nem is tudom, miért köt valaki egyenes tűn.
A cserélhető damilok kényelmesek, rugalmasak, nem tekerednek… Tuti.

Nekem egy gondom volt ezzel a csipke készlettel (ha jól tudom a klasszikus hosszabb), hogy a rövidke tű rész véget ért rögtön a tenyérélemnél, pedig teljesen átlagos a kezem. Tehát nem tudtam a szemeket úgy továbbitani, hogy letámasztom a hasamra/karfára/combomra…ahogy ülök. Mindig meg kellett fognom a bal kezemmel a jobb tű hegyét, és jobb kézzel húzni tovább a szemeket. Erre szokatlan volt átállni.”

 

A Kreatív kritika blog szerzője eképp fogalmazta meg véleményét: “Nagyon tetszett a készlet, imádtam a bőrtokot, a rendszerezettségét. Nagyon praktikusan van kialakítva.

Használatáról csak azt tudom elmondani, amiket a gyártó is kiemel. Pont annyira csúszott rajta a bambuszfonal, amennyire kellett, nem volt nehéz vagy nagyon hangos. A damil tekeredik ugyan, de kevésbé, mint a többi fajta és vékonyabb is. A damil és a tű kacsolódása egy álom. Picit így is elakad a fonal, azért figyelni kell rá, de fényévekre van a tekerős társaitól.

És extragyorsan kötöttem vele, ami valljuk be nagyon fontos két gyerkőc mellett… Utána fatűkre cseréltem, knitprora. Ezeket is szeretem, a fém után azért jóval könnyebbek, viszont elakad a fonal és a damil is jobban tekereg.”

 

A Zsizsegők részéről Tündi mesélte el tapasztalatait. Bár ő még kezdő csipkekötőnek vallja magát, érdekes elolvasni, hogy mit tapasztalt: “Igaz, hogy a kendővel még mindig nem készültem el, de véleményt tudok írni ettől függetlenül. Nagy összehasonlítási alapom nincs, mivel elég kezdő vagyok a témában, de ami rögtön feltűnt, hogy sokkal gyorsabban kötöttem vele.

Először azt hittem, hogy biztos a csipke mintákkal ilyen jól lehet haladni. Aztán tovább indultak a tűk én pedig egy régi teflonos tűvel folytattam, és hát rendesen belassult a tempóm. Sokkal élvezetesebb volt az Addi tűkkel kötni.

Fenntartásaim voltak a fém tűkkel kapcsolatban, azt hittem, hogy csúnya hangjuk van, hidegek és nehezek (ilyeneket ismertem eddig). Pozitívan csalódtam, nem volt csúnya hangjuk, sőt nagyon tetszett, nagyon könnyű és olyan szépen visszatükrözte a fonalat, hogy vizuális élménynek sem volt utolsó a kötés velük. A damil is nagyon jó, az eddig használt tűk jelentős részénél visszakunkorodott, összetekeredett, a kezemet csikizte, bizgerálta, az Addi tűk damiljával nem volt ilyen probléma. ”

 

Irenka is kipróbálta a kötőtűket. Blogján pedig megosztotta velünk, hogy milyen érzés volt kézbe venni a szettet és alkotni vele. “Az Addi csipkekötő-készletének megjelenése elegáns, emellett a puha bőrtokban nagyon praktikus is az elrendezés. 

A tűk szépek, nagyon könnyűek, a szerelés végtelenül egyszerű és stabil. A damil egyáltalán nem merev, pont annyi tartása és rugalmassága van, ami kellemes munkát biztosít. A magic-loop-ot nem próbáltam ki vele, de érdemes lett volna. 
A tűkön remekül siklik a fonal, bár az illesztésnél picit döccen, néha tovább kell segíteni a szemeket. Számomra misztikus, hogy a kellemesen csúszós felület ellenére amikor leejtettem a munkát (én már csak ilyen ügyetlenke vagyok), nem csúsztak le a szemek a tűről. Lehet, hogy csak a véletlen műve, de előfordult néhányszor.
A tű hosszan kúpos hegye csipkemunkákhoz ideális. 
Ezt a kis sálat választottam a 3,5mm-es tűhöz, ami remekül vizsgázott a 15 szem fordított összekötésénél. Pillanatnyi fennakadásom nem volt, a szemek egyszer sem csúsztak le a tűről.
Vastagabb fonalakon is teszteltem az 5mm-es és az 5,5mm-es méretet. A lace-hez képest ez a vastagságú fonal az illesztésnél alig-alig akadt. Ekkor kevésbé volt zavaró a tű rövidsége is, ami eléggé szokatlanná tette egyébként a kötést ezzel a tűvel. A damil jól vizsgázott akkor is, amikor a vastag fonalból készülő kendő rengeteg szeme sorakozott rajta. A plusz illesztést már nem próbáltam ki, de ha éltem volna a lehetőséggel, még a nagyon hosszú soroknál is kényelmesen megnézhettem volna a készülő darabot.
Összegezve: nagyon jó ilyen minőségű eszközzel dolgozni, megérett bennem az elhatározás, hogy szeretnék Addit, és ha a jövőben készül hosszabb tűkkel, szívesen választom ezt a változatot, mert az áráért cserébe magas minőséget, és rengeteg variációs lehetőséget nyújt.
Kiegészítés 2011.08.18-án a tű hosszával kapcsolatos álláspontomhoz. Ma este kézbe vettem a rövid damilos bambusztűmet, és ráébredtem, hogy ugyanúgy fogom, ahogyan az Addit fogtam. Hát ezért nem volt zavaró a hossza a vastagabb fonallal dolgozva! A fenti fotón pedig a hosszú damilos 5mm-es bambusztű látható az Addi mellett, csak eddig nem jutott eszembe a hosszukat is összehasonlítani, pedig nyilánvaló. A 3,5mm-es bambuszkám viszont kb 3cm-rel hosszabb, mint a vastagabb társa.”
A tűk jelenleg Kicsi Katónál időznek, kíváncsian várjuk az ő véleményét is!

Melyik segédeszköz mire használható? 1. rész

Wednesday, May 18th, 2011

Csak áll az ember lánya a hatalmas választék láttán és fogalma sincs, mire jó egy-két érdekesen kinéző tárgy. Színesek, látszik, hogy alaposan megtervezték őket és bizonyára valóban hasznos funkciókkal rendelkeznek. Csak éppen fel kellene deríteni, hogy pontosan hogyan tudnak ezek a kütyük nekem segíteni abban, hogy gyorsabban, szebben kössek, hogy ne szaladjanak le a szemeim a félrerakott munkákról, hogy valóban kiadja a formáját a csavart minta.

kutyu1

Segédeszközök csipkekötéshez és csavart mintákhoz

Kötésjelölő

Ez a praktikus eszköz számtalan változatban és variációban kapható. Létezik a tűre húzható és a szemek közé akasztható, sőt zárható változat is. A méretkülönbségek pedig abból adódnak, hogy milyen vastagságú tűhöz és fonalhoz kívánjuk felhasználni.

A kötésjelölő lényege, hogy a megfelelő szem előtt vagy után a kötőtűre húzva vagy a szembe akasztva jelölhetjük meg vele a szemet. Így könnyen követhetővé válik a leszámolós minta, egyszerűbbé a számolgatás, akár csipkekötésről, akár szaporításról vagy fogyasztásról van szó.

A nyitott és zárható kötésjelölők előnye az egyszerű karika alakúakkal szemben az, hogy bármikor be- és áthelyezhetők, akkor is, ha nem közvetlenül az adott szemnél járunk.

Ilyen például a nyitott kötésjelölő, ilyen pedig a zárható. Ez a legegyszerűbb változat, a karika alakú.

kotesjel2

kotesjel4

kotesjel3

kotesjel1

Kétvégű segédtű kötéshez

Egy egyszerű, rugalmas műanyag segédtű, amire átvesszük a szemeket. Aztán jön a trükk: a tűhöz tartozik egy rugalmas rész, amivel biztonságosan lezárhatjuk és a szemeket így minden aggodalom nélkül félretehetjük, amíg szükségünk lesz rájuk. Nem fognak leszaladni, elveszni. Amikor pedig a minta szerint újra elő kell venni a szemeket, egyszerűen csak a segédtűről lekötjük.

kutyu2

Kétféle méretben is megrendelhető. Létezik továbbá extra nagy méretű, fémből készült szemtartó tű is.

clover-cable-stitch-holders-segedtk-csavartmintahozbrittany-fa-segedt-csavart-mintahoz

Segédtű csavart mintához

Amikor a sor közben félre kell tennünk pár szemet, hogy kialakítsuk a csavart mintát, mindenképpen szükségünk van egy megfelelő segédtűre. A jól kialakított segédtű megtartja a félrerakott szemeket, nem engedi őket lecsúszni, mégis könnyen kezelhető, megtartható és természetesen megfelelő méretű.

Ebben a csomagban például rögtön három méretet kapunk. De létezik nyírfából faragott változat is.

clover-sorszamlalo

Sorszámláló

A Clover sorszámlálóját 6,5 mm-es vastagságig bármilyen kötőtűre ráhúzhatjuk, és nem kell többet fejben számolgatni a sorokat. Különösen a bonyolult csipkeminták esetében rendkívül hasznos, hogy tudjuk éppen hol tartunk.

Itt meg is rendelhető.

A sorozat második részében azt is megutatjuk, hogy milyen eszközök segítéségével haladhatunk gyorsabban a fonalgombolyítás folyamán, mitől lesznek szebbek a többszínű minták és mire lehet szükség a kötés befejezéséhez.

Ma érkezett: Clover kötős kütyük, horgolótűk, kötőtűk

Friday, March 5th, 2010

Nagyon vártam már ennek a doboznak az érkezését, mert tengernyi újdonságot rejtett! A Clover bambusz kötőtűk után mostantól a Clover cég kötős segédeszközei, “kötős kütyüi” is kaphatók az 1001fonalon. Kötésjelölők, sorszámlálók, tompavégű hímzőtűk, és még sokminden más, ami nélkül lehet kötni éppenséggel, de velük sokkal izgalmasabb, illetve könnyebb.

Ízelítő a kínálatból:
Tűkupakok Knit mate szett Kötésjelölők

Nézd meg a teljes választékot itt!

Nagyon vártam már a kötős kütyüket, de a legnagyobb örömet tegnap ez az egyszerű eszköz okzta:

Clover Soft Touch horgolótűA képen a Clover Soft Touch horgolótű. Mostanában teljesen rákattantam a bambusz tűkre, kötés és horgolás terén egyaránt, de ez a tű most hűtlenségre kényszerít, mert kipróbáltam, és szerelem első hurkolásra! Elképesztően kényelmes fogása van, egyáltalán nem jöttek elő vele azok a kézfájási pontjaim, amik a sima horgolótűkkel elő szoktak már 10 perc után. A tű rész bevonatán pont megfelelő mértékben csúszik a fonal, most aktuálisan a Baby Bamboo (nehogymá’ bambusz nélkül maradjunk :) ).

A csomagban kétféle horgolótű érkezett, ez a Soft Touch és a Takumi bambusz horgolótű, ami meg azért nagyon jó, mert ….. kitaláljátok? Bambuszból van! :) Sajnos ezutóbbiból most utoljára tudtam rendelni, mert megszüntették a gyártását, úgyhogy most rendelhető, amíg a készlet tart!

És még mindig bambusz: a Takumi tűkből mostantól a Takumi bambusz zoknikötőtűk is megvásárolhatók, 16 és 20 centiméteres hosszúságban 2,0 – 6,0 mm-es méretig.

Sokfélét mutattam, íme a két összefoglaló link: kötő és horgolótűk, és kötős segédeszközök.. Jó válogatást!

(U.i.: Ma hozott a futár még egy csomagot, annak a tartalmát is mutatom holnap! Annyit elárulok, hogy ez már fonal téma lesz. :) )

Addi kötőtűk mostantól az 1001fonalon

Monday, March 1st, 2010

Amikor Amerikai fonalboltokban jártam és beleszerettem a fonalakba (erről már sztoriztam régebben), a kötőtűk terén két dolgot állapítottam meg: én a Clover tűkkel szeretek kötni, Amerikában mindenki más meg Addi tűvel köt. :) Olyan fonalbolt volt, ahol Clovert nem tartottak, de olyan nem, ahol Addi ne lett volna. Nincs ez másként mostantól az 1001fonalon sem: a Clover tűk mellé megérkeztek az Addi kötőtűk! Az Addi német cég, a kötőtűiket is ennek megfelelő precizitással találták ki, tervezték és gyártják. Lássuk csak mit tudnak.

Addi körkötőtűAz Addi tűk anyaga tökéletesen sima felületet adó nikkelbevonatú sárgaréz (gyártanak még bambusz és műanyag tűket is, erről majd később). Hegyük kényelmesen lekerekített, így nem kapnak a fonal szálai közé és nem fájdul meg az ujjunk kötés közben. A rugalmas damillal könnyű dolgozni, a damil és a tűvég közötti sima átmenetnek köszönhetően könnyedén haladnak a szemek a tűn.

Amerikaias mondás, hogy “az addi a kötőtűk Rolls Royce-a”. De tovább is van, mondjam még? :)

addi_click_setAz Addi Click variálható kötőtűszett 10 tűvéget (3,5 – 10 mm vastagság), 3 különböző hosszúságú (60, 80, 100cm hosszú) damilt és egy összekötő elemet tartalmaz. Ezek variálásával ötszáz féle különböző körkötőtű hozható létre, így minden munkához, minden darabhoz létrehozhatod a számodra tökéletes kötőtűt.

Az összekötő elemmel a különböző méretű damilok összekapcsolhatók, így 140, 160, 180 centiméter hosszú kötőtűket is alkothatsz. Ha épp pihenteted a kötésed, az összekötő elemmel kösd össze a damil két végét a tűvégek helyett, így biztosan nem csúsznak le a szemek a tűről, és legközelebb gond nélkül folytathatod a kötést.

A tűvégek damilhoz kapcsolásához semmiféle szerszámra nincs szükség, csak egyszerűen összedugjuk és “rákattintjuk”. Így nem fordulhat elő, hogy a tűvég meglazul, vagy lecsavarodik, és sosem kell a megfelelő szerszámot keresgélni ha a tűt cserélni szeretnénk.

Folytassam még? Az Addi kötőtűk elérhetőek a fém helyett bambusz kivitelben is (a click szett egyelőre sajnos nem :( csak a sima körkötőtűk). Ezek a bambusz tűk most új szerelmeim, a Clover háttérbe került. :)

Az Addi fém körkötőtűk 1,5 – 15 mm vastagságban és 40 – 120 centiméter hosszú damillal léteznek, a bambusz tűk 2,5 – 7 mm-es méretben 60 és 80 centis damillal. Ezek közül most készleten néhány méretet tartunk, de bármelyik megrendelhető, és kb egy hét szállítási idővel szállítjuk. Az elérhető méretekről és árakról egy táblázat:

Rendelhető Addi kötőtűkKét hasznos kötős kütyü is érkezett a tűkkel: kötőtűmérce, és a zoknikötőtűt ölelő mackók.

maschenbaerenJövő héten újabb izgalmas fonal, és kötőtű ill. kütyü szállítmányokat várok, úgyhogy ismét… folyt köv. :)