1001fonal Blog

Az amigurumi világa – Kedvenc könyveink 1.

Az amigurumi japán eredetű szó, kötött-horgolt és kitömött játékot jelent. A minták kitalálói és elkészítői általában arra törekszenek, hogy az állatkák, babák minél aranyosabbak, “cukibbak” legyenek. Létezik egy másik irányzat is, amely inkább az élethű, természetet utánzó figurák horgolására, kötésére ügyel.

Az amigurumi hamar igazi szenvedéllyé tud válni. Egy idő után már nem lesz olyan tárgy, amit ne úgy néznénk: hogyan tudnám ezt meghorgolni. Az amigurumi nem bonyolult, a legegyszerűbb horgolási technikákat alkamazza, de kreatív módon térbeli formákká alakítja át a fonalat. Az így elkészült alakzatokat általában még össze kell varrni és ki kell tömni, hogy használható játékká váljanak. Hímzéssel tovább formázhatjuk és csinosíthatjuk a babákat.

Az 1001fonal kínálatában – a nagy érdeklődésre tekintettel – számos népszerű amigurumi mintagyűjtemény megtalálható, amelyek között találunk kötött és horgolt figuraötleteket is. A könyvek mindegyike megrendelhető az 1001fonal webshopjában ezen a linken:  http://www.1001fonal.hu/bolt/7-konyvek-magazinok-mintak illetve változó kínálatban, folyamatosan átnézhetők és megvásárolhatók a fonalboltunkban is (XIII. kerület, Tátra u. 12/B)

Kedvenceink a következők:

Tiny Yarn Animals – a klasszikus

Amigurumi alapkollekció, évek óta az 1001fonal vásárlóinak kedvence, így nem csupán szubjektív tettük az első helyre. :) Cuki kis tenyérbevaló állatkák a klasszikus elefánttól a polipon és a méhecskén át a lemúrig. Nem lehet megunni!

amiworldAmigurumi World – a legalapvetőbb

Ana Paula Rimoli angol nyelvű könyvében 25 kedves, aprócska állatka mintáját mutatja be. A bagoly, oroszlán és társai mellett mosolygós muffinokat is horgolhatunk a leírások alapján. Az amigurumival ismerkedők számára ideális könyv, mivel az alapformákra épülve később saját magunk is továbbfejleszthetjük ezeket.

amigurumiknitsAmigurumi Knits – a legkötősebb

A kötést előnyben részesítők sem maradnak amigurumi nélkül, érdemes belelapozni ebbe a könyvbe és biztos kedvet kapunk a jópofa állatsereglet kötőtűhegyre illesztéséhez. 20 fura szerzet szerepel az angol nyelvű könyvben: padlizsán, mélytenergi hal, szöcske és társai. Ez a könyv a kötött amigurumi lények tárháza, az elkészítést lépésről lépésre bemutató fényképes útmutatóval.

vanna-s-choice-easy-crochet-critters

Easy Crochet Critters – a legolcsóbb

Ebben az angol nyelvű füzetben számos kedvenc állatka horgolható mintája megtalálható, így készíthetünk oroszlánt, elefántot, zsiráfot, majmot, pingvint vagy fókát. Puhakötésű, vékony füzet, így könnyedén magunkkal vihetjük, buszon munkába menet amigurumizók hű társa lehet. :)

mochimochi

Knitting Mochimochi - a legbolondosabb

Anna Hrachovec new yorki tervezőt a japán karakter-design és a horgolt amigurumi minták ihletik bolondos figurái megtervezésére. A Mochimochi Land már egy egész kis világ több tucatnyi őrült figurával, amelyek közül ebben az angol nyelvű könyvben 20 aranyos, kicsi lény mintaleírását olvashatjuk. Ezen kívül a szerző megismerteti az olvasót az alapvető technikákkal, lehetőséget adva a saját játékok megtervezésére is, ha nem elégszünk meg a sárkányfejes papuccsal, a bébi aligátorokkal vagy a kötött felhőkarcolókból álló várossal.

bigbookknittedmonsters

Big Book of Knitted Monsters - a legszörnyesebb

Mókás és cseppet sem félelmetes szörnyek sorakoznak ebben a könyvben. Az angol nyelvű kötésminták között olyan lényeket találunk, amelyek pillanatok alatt belopják magukat a gyerekek és szülők szívébe, hiszen színesek, puhák, ölelgetni valóak, és ráadásul anyu készítette őket.

tastycrochet

Tasty Crochet - a legízletesebb

Az angol nyelvű könyv 33 mintája között olyan mókás ötletek szerepelnek, mint a horgolt csokis keksz, a feltörhető tojás és hozzá a tükörtojás, pizza és tortaszelet, hamburger és tölcséres fagyi, illetve sok-sok gyümölcs. A gyerekek imádni fogják, ha ilyesmivel játszhatnak, de dekorációnak sem utolsók ezek a pillanatok alatt elkészülő művek.

birdsbutterflies

75 Birds, Butterflies & Beautiful Beasties to Knit and Crochet – a legnyüzsgőbb

Ezt a könyvet azoknak ajánljuk, akik nem bírnak betelni a szépségekkel és a díszekkel. A virágok, levelek, madárkák, hópelyhek alkalmasak játéknak, vagy ruhadarabok, lakberendezési tárgyak díszítésére is. Angol nyelvű mintagyűjtemény 75 madárka, pillangó és más apró lény meghorgolható vagy megköthető leírását tartalmazza.

100flowers

100 Flowers to Knit and Crochet – a legvirágosabb

A fenti könyv párja, csak éppen telis-tele térbeli és síkbeli virágokkal, valódit utánzó és stilizált szirmokkal, levelekkel.

cuddly

Cuddly Crochet – a legcukibb

Ha nem elégszünk meg az amigurumi játékfigurák előállításával, ideje, hogy a gyerekek ruhadarabjaiba is beépüljenek ezek a jópofaságok. Állatmintás pólók, kardigánok és sapkák – természetesen a hozzájuk illő kitömött figurák mintáival együtt szerepelnek ebben az angol nyelvű könyvben.

(Kedvenc könyveink sorozatunkban a kötős-horgolós könyveink közül válogatunk egy-egy témában egy csokorra valót.)

Válaszolhatsz erre a bejegyzésre kommentben, vagy trackback-el a saját blogodról.

One Response to “Az amigurumi világa – Kedvenc könyveink 1.”

  1. 1001fonal» Blog » Közeledik a karácsony – kedvenc könyveink Says:

    [...] ötleteket meríthetünk korábban összegyűjtött kedvenc könyveinkből. Ebben a blogbejegyzésben az amigurumi világával foglalkoztunk. Ezek a cuki kis figurák, állatkák és egyéb szörnyecskék szórakoztatnak és jókedvre [...]

Leave a Reply