Laminária tanfolyam Ercsuval, és a hozzávaló Malabrigo Lace
A szemfülesek, illetve az Ercsublogolvasók már tudják: március 27-én és április 10-én a bolt vendégelőadója Ercsu, azaz Erika, a kendőguru blogger. Kerítettem neki egy testhezálló feladatot: tanítson meg bennünket élőben Laminaria kendőt kötni. Erika örömmel vállalta és mindannyian nagyon várjuk a tanfolyamát. A résztvevők számát 8 főben maximáltuk, hogy mindenkire juthasson elég figyelem és oxigén, és jelentem, már 5 hely betelt, illetve az egyik alkalomra még a 6. is. Így már csak három jelentkezést tudunk fogadni, siessetek!
A Laminaria egy nagyon látványos kendő, látványos fonalat kíván. Két ajánlatom van ezügyben:
Malabrigo Lace – tudom, már unjátok, de ez is egy beleszeretős fonal volt Amerikában.
Az egyik boltban volt egy kis kardigán az Interweave Knitsből, 2 motringból kijön, szellős kis tavaszi-nyári darab. Itt van már az asztalomon az újság, kötöm is nemsokára. Majd követhetitek a blogon, remélem nem lesz Szomszédok hosszúságú teleregény.
Kissé eltértem a tárgytól… Szóval a Malabrigo Lace egy csodafinom 100% baby merinoi gyapjú, 430m / 50g. Talán a legfinomabb tapintású tiszta gyapjú amivel valaha találkoztam. Kilenc színben hoztam belőle, nem semmi kihívás volt a 109-et redukálni ennyire. Egy motringból kijön a kisebbik kendő, kettőből a nagyobb. Néhány ravelrys Laminaria inspirációul ebből a fonalból (szín: 11 Apple Green, mindkettő egymotringos kicsi változat!):

A kép tulajdonosa: knitaddiction (Flickr)
Projektlap a ravelryn
A fotó tulajdonosa: hiccuppix (Flickr)
Fleece Artist Suri Blue – az eredeti Knitty minta egyik modellje is ebből készült. Sajnos a gyártó nem tudott már szállítani, így csak pár motringom maradt, de azok csodásak. 50% suri alpaka, 50% blue face leicester gyapjú keveréke, csipke vastagságú fonal. Ez egy nagyon puha fonal, kicsit szöszös (finom puha szálkás) az alpaka miatt, és a Fleece Artist elképesztő kézi festése teszi fel rá a koronát. Az eredeti Knitty minta szerint 2 motring kell egy nagy kendőhöz, így kicsit matekozva kiszámoltam, hogy a kisebb vállkendőhöz elég 1 motring.
Ravelrys Laminaria inspirációul:

A kép tulajdonosa: naturmaskan (Flickr)
Projekt lap a Ravelryn
Három hét múlva kezdünk!
A tanfolyam időpontja: március 27., és április 10. 10:30 – 12:30
Helyszín: Mamami Bolt – az 1001fonal boltja Budapest, XI. Fadrusz utca 12.
Jelentkezés: info@mamamibolt.hu vagy (1) 209-0371 névvel, elérhetőséggel
A tanfolyam ára 5000 Ft/ két alkalom. A tanfolyam napján a résztvevők 10% kedvezménnyel vásárolhatnak kötőtűt és fonalat a boltban.
Várunk szeretettel!
Válaszolhatsz erre a bejegyzésre kommentben, vagy trackback-el a saját blogodról.






March 6th, 2010 at 09:28
Remélem lesz még ilyen, mert most nem tudok elmenni. Jól értem, hogy ez a két alkalom egymásra épül? Lehet előjegyzést kérni a következőre?
March 6th, 2010 at 22:45
Gabi, Erikának már említettem, hogy máris igény van a következőre, úgyhogy ha van kedve hozzá, akkor májusban lehet a következő! Írj légyszi egy emailt a fent említett email címre, hogy szeretnél előjelentkezni a *következő* Laminariára, és akkor felírunk a boltban, a második leszel.
March 7th, 2010 at 14:43
Szerinted mennyire lehet ilyenre elmenni két másfél évessel??? Mennék én, de férj nem garantált, hogy itthon lesz, vagy ha igen, lehet, építkezéssel lesz elhavazva, nagyira pedig négy picit nem tudok rábízni, sok lenne neki. Más segítség nincs. Max. figyelnék és feljegyeznék amit csak tudok és idehaza gyakorolnék… Ha szerinted így nem lenne az igazi, nyugodtan mondd meg, akkor majd legközelebb eljutok.
Köszi előre is! Üdv, Kriszti
March 7th, 2010 at 15:13
Kriszti, mi egy nagyon gyerekbarát bolt vagyunk, konkrétan a tanfolyam is a játszó- és rendezvényszobánkban lesz, ami tele van játékkal, gurulós járgányokkal, babzsákokkal, úgyhogy az a kivétel amikor valaki nem hozza a gyerekét az aktuális tanfolyamra, mindig rohangál legalább 1-2. Persze az anyuka feladata megoldani, hogy a gyerekek ne zavarják a többieket, így előfordult már, hogy az adott anyuka nem sokat haladt, de hát van amikor az ember nem tudja megoldani a gyerekfelügyeletet, és kész.
A mostanival viszont az a helyzet, hogy betelt a létszám, már várólista van, úgyhogy a következő alkalomra iratkozz fel, és azért a könnyebbség kedvéért (miattad!) próbáld megszervezi inkább, hogy valaki vigyázzon a gyerekekre. A Laminaria nem egy egyszerű projekt, úgyhogy ennél szerintem fontosabb, hogy tudj koncentrálni, mint mondjuk a kezdő tanfolyamainknál.
March 7th, 2010 at 15:14
U.i.: A következő alkalom valamikor május – júniusban lesz, most egyeztetünk Ercsuval. Küldj egy emailt a fenti email címre, hogy előjelentkezel arra, hogy értesíthessünk és biztos legyen a helyed!
March 7th, 2010 at 22:47
Kati, köszönöm, hogy válaszoltál, írok! Üdv, Kriszti