Hamarosan nyitunk: 1001fonalbolt Budapesten
Amikor nyáron tervezgettem, hogy milyen is legyen a webáruház, melyik márkákat forgalmazzam, stb, akkor valójában két tervet készítettem: egyet a webboltra, egyet pedig az “egyszer”, “valamikor”, “reméljük nem olyan sokára” megnyitandó valódi fonalboltra, ahol ugyanezeket a fonalcsodákat árulnám, kötőkört, kötős tanfolyamot szerveznék, stb, stb. Tudjátok, Amerikában beleszerettem a fonalakba, és emellett beleszerettem az OLYAN fonalboltokba, amilyenekben ott jártam.
Örömmel és büszkén jelentem, hogy valami nagyon szerencsés csillagállásnak köszönhetően, ez a tervem hamarosan megvalósul:
November 16-án megnyílik a Mamami Kötődéje, az 1001fonal közreműködésével
A Mamami (www.mamami.hu) baba-mama közösséget 2008 tavaszán indítottam, fókusza a természetes babagondozás, kötődő nevelés, babahordozás, mosható pelenkázás, és ekörüli témák. A Mamami Kötődéjében a babahordozók, mosható pelenkák, természetes játékok mellett az 1001fonal kibővített termékválasztékával várunk Benneteket.
A jelenlegi márkákon kívül új fonalakat is tartunk majd (természetesen maradnak a természetes, minőségi alapanyagok), illetve szervezünk kötőkört, horgolókört, tanfolyamokat, programokat.
A bolt Budapesten, a Kosztolányi Dezső tér mellett lesz, könnyen megközelíthető a 7-es buszcsaláddal, négyeshatos villamossal, vagy az ezernyi busz és villamos egyikével ami még ott előfordul.
Az 1001fonal.hu webbolt továbbra is üzemel változatlan formában, és a jó hír, hogy a kibővített árukészlet itt is megjelenik majd.
További jó hír, hogy a napokban adok le több nagyobb rendelést a fonalgyáraknak, forgalmazóknak, így lehetőség van olyan színek, fonalak megrendelésére, amit eddig nem találtatok meg az 1001fonal boltban, vagy állandóan nem tartjuk, de ti rendelnétek. Erről bővebben holnap.
Már alig várom, hogy személyesen találkozzunk ott!




October 14th, 2009 at 06:41
Hát ezt is megértük!!!!! Ha lesz megnyitó, nagyon szeretnék ott lenni… A kötő-, horgolókör nagyon jól hangzik, nekünk is bevált! Szívből kívánom, hogy minden terved teljesüljön! Igaz, a hordozókendő korszakból már kinőttünk, de a fonalakból soha nem fogok kinőni! Köszönöm a fáradozásaidat…
Üdv, Gabi, a Kör-Kötő-Kör-ből
October 14th, 2009 at 08:35
ÉLJEN-ÉLJEN-ÉLJEN!!!!!!! Micsoda jó hírrel indul a mai nap!:)))))
October 14th, 2009 at 13:06
Jaj, de jó! Gratulálok a bolthoz! Az én álmom is egy olyan fonalas (kötőtűs) bolt, ahol magamnak dolgozok, van egy kis gyerek sarok, ahol a kicsi eljátszhat, a nagyobb leckét írhat… Ahol lehet klubot meg tanfolyamot szervezni… Az álmom nálad megvalósulni látszik, de nálam álom marad… Budapest ezért sokkal szerencsésebb terep. De egyszer biztosan meglátogatlak!
October 15th, 2009 at 07:37
El sem hiszem, hogy 15 percre leszek ezektől a fonal csodáktól!!!
)
October 18th, 2009 at 19:58
Húú, ez tök jó! A fonalat pedig egyenesen imádom, amit Tőletek most rendeltem.. és megvallom, hogy ezen tanulok kötni
))
tegnap meg is dícsértek, hogy olyan szépen kötök, mintha gépi kötés lenne
) De azt hiszem, hogy ennek ez a csodás fonal az alapja…
Nagyon jó helyet választottatok a boltnak, mert azok a környéken nőttem föl… és biztosan be fogok nézni majd többször is
KÖSZÖNÖM !
November 7th, 2009 at 20:37
Véééégre!
Azt meg végképp, hogy ilyen gyönyörű fonalak lesznek hozzám közel!
Úgy eltűntek a fonalboltok, már régóta keresgélek, most rátaláltam erre az oldalra és el se hiszem, hogy ilyen közel lesz (Bártfaiban lakom)…
Már annyira szeretnék újra kötni, de így megvárom a nov. 16-t és ott fogok fonalat venni, meg tanácsot kérni
Szeretnék én is a megnyitóra menni, mindenképpen várok jelzést, ha megnyílt a bolt (vagy ha megnyitó lesz)!
Előre is köszönöm!
))
És persze gratulálok a bolthoz
November 7th, 2009 at 20:39
És egy pontos címet is szeretnék tudni
November 8th, 2009 at 14:57
Gratulálok mindannyiótoknak!
November 10th, 2009 at 12:41
sziasztok!
most találtam rá az oldalra. el kezdett érdekelni a kötés, de teljesen kezdő vagyok. ha esetleg indulna vmilyen tanfolyam, az nagyon jó lenne
January 30th, 2012 at 18:10
Today, many Canada exactly who report their own duty use e-file. Submitting on the internet helps how many glitches produced around the varieties, it also cuts down the length of time in paying completing your revenue duty styles.000a 05:1 out of 3I am a Canadian copy writer. I have been previously getting work done in the actual Canadian prescription industry for a number of years and believe Canadian online pharmacies provide a feasible choice for US citizens. Take a look at Massive Huge batch Drugs for more information on how you can spend less on your current prescription medications while using the gains system. Produce Significant Pile Medications ones trustworthy On the web Canada local pharmacy.I’m When i a competitive aspirant with regard to drug store school?
com agendalounge oldbase buy alprazolam online html
alprazolam order euro
alprazolam food effect
oldbase buy alprazolam online
medio ambiente y desarrollo sostenible
calculate ambient temperature
livre do meio ambiente
alprazolam taken with seldenafil
pics of alprazolam
ambient-wearher
alprazolam blog trackback url
sonata vs ambien
discount alprazolam
contamination ambient
ambience restuarant
de la legislacion ambiental en
temperatura ambiental
alprazolam paypal
www chenet ca alprazolam
ambient music optimistic
ambience the adored
alprazolam buy online xanax
tu mama tambien subtitles