Petite Purls – ingyenes webmagazin: minták gyerekeknek
Nyáron újabb ingyenes kötős webmagazinnal bővült a net: Petite Purls, minták gyerekeknek. A nyári kiadásban szerepel 1 cuki tűzpiros rákocska (Jaques Crusteau
), mellény kisfiúknak, 2 csajos top/kisruha, unisex nyári kardigán almával a hátán és egy nemezelt virágos (pelenkázó?)táska anyunak.
Mellékszál a fentiekhez:
A képen látható kisfiúval, aki a mellényt modellezi nekünk, volt szerencsém találkozni a nyáron. Anyukájának fonalboltja van New Jerseyben (ott laktunk most egy évig), és túlzás nélkül állítható, hogy gyermekei is fonalakkal kelnek, fonalakkal fekszenek, ugyanis minden nap ott nyüzsögnek anyu lábainál a boltban. A körülbelül 70 négyzetméteres egyterű boltban a pénztár mellett kis gyereksarok áll, tele játékokkal, könyvekkel, rajzolós asztallal, stb. Az egyik kis raktárhelyiségben raklapok helyett kiságy és pelenkázó.
A hölgy elmesélte, hogy 2 héttel a bolt megnyitója előtt tudta meg, hogy babát vár (kislánya most 4 éves, a kisfiú 10 hónapos körüli). Kérdeztem, hogy hogy lehet ezt így bírni, 1 kicsivel és 1 picivel, de abszolút hiteles volt, ahogy gyerekkel a karján felnézett a számlázóprogramból és rávágta, hogy nem kérdés, egyszerűen csinálni kell és működik.
Sok kérdésre megadta a választ, sokmindenben inspirált az a látogatásom a fonalboltban…





August 31st, 2009 at 07:28
szerintem is csak fel kellene ismernünk, hogy kigyermekekkel is lehet tenni-venni a háztartáson kívül is. Nem kell megsavanyodni otthon…
September 1st, 2009 at 10:54
Végre! Annyira jó, hogy megnyitottatok…
Én is ilyen lelkesen jöttem haza (Finnországból), de boltot nem tudok nyitni, csak egy kötőkört szervezek.
Nektek mikor lesz, lesz-e boltotok? Jó lenne egy ilyen helyre eljárni, kézbe venni a fonalakat, beszélgetni mintákról, kötésről…
Jyväskylä-ben épp akkor lett egy on-line boltból (Titity/Csip-csirip) igazi, amikor ott éltünk, a szemem láttára. Nagyon jó volt bekukkantani.
Sok sikert a bolthoz! Gabi
May 2nd, 2011 at 16:56
I like this blog, nice colours! Goodgoodgood!
October 20th, 2011 at 22:21
Hmmm… Very interessant, thank you, i’m going to share this post my friend.